Két átlagos tacskó, gondolhatnánk. Ám a kapcsolat, mely összefűzi őket, mélyebb és szorosabb a barátságnál is. Herbie ugyanis nem lát, s a tájékozódásban Hilda nyújt neki pótolhatatlan segítséget.

Herbie, a vak tacskó

Herbie, a vak tacskó

Egy szép tavaszi napon három kutyát dobtak be egy salemi ház kertjébe. A korábban tacskómentéssel foglalkozó tulajdonos a helyi állatmenhelyre vitte be a kutyákat. A fekete hosszúszőrű kan rövid idő alatt gazdisodott, a másik két kutya viszont bonyolultabb esetnek tűnt.

Herbie, a rövidszörű harlekin tacskó gyakran nekiment a falnak – kiderült, hogy nem lát. Társa, a hosszúszőrű Hilda vállalta magára a vakvezető kutya szerepét, figyelmesen terelgette, védte sérült barátját. Szinte az első pillanattól kezdve megvolt köztük az összhang.

Hilda, a "vakvezető tacskó" így örült örökbefogadásának

Hilda, a “vakvezető tacskó” így örült örökbefogadásának

Aggodalomra adott okot azonban, vajon a két kutyának sikerül-e együtt örökbefogadókra találnia? Mi lesz, ha szét kell őket választani? Hogy boldogul majd Herbie a mindennapi életben hű társa, vezetője nélkül? Egy nap megtörtént a csoda: egy kedves, idős házaspár felfigyelt a bájos párosra.

John és Dorothy Sinnar nemrég búcsúztatták el 16 éves tacskójukat, Annabelle-t. A kölyökgyárból mentett kutyus emlékét tiszteletben tartva menhelyen keresgéltek új kedvencet. Az interneten találkoztak Herbie és Hilda történetével, azonnal tudták, a különös párost nekik teremtették. 5 órát vezettek Washingtonból Oregonba.

Dorothy és John Sinnar és a két boldog tacskó: Hilda és Herbie

Dorothy és John Sinnar és a két boldog tacskó: Hilda és Herbie

Hilda hangosan ugatott, mikor felvették Herbiet-, s amikor megbizonyosodott arról, hogy bátyja biztonságban van és jól érzi magát Dorothy karjaiban, úgy döntött, elfogadható az ajánlat. A két kutya együtt költözhetett szerető otthonba, s azóta is örömmel kísérik el gazdáikat lakóautós utazásaikon.

Forrás: statesmanjournal.com

Ha tetszett a két tacskó megható története, kérünk, kövesd Facebook-oldalunkat! Köszönjük! 🙂